A fenntartható eredményekért

- Coaching, fejlesztés és szervezetfejlesztési programok, amelyek figyelembe veszik az embereket, a kultúrát és az üzleti célokat egyaránt

Rólunk

A VALUETEAM Consulting Kft. azért jött létre, hogy támogassa a vezetőket, csapatokat és szervezeteket a folyamatos fejlődésben, valamint a változó üzleti környezethez való sikeres alkalmazkodásban. Meggyőződésünk, hogy a hosszú távú eredményesség alapját nem csupán a jól kialakított folyamatok adják, hanem a tudatos vezetés, az együttműködő szervezeti kultúra és a fejlődésre nyitott emberek.

Szolgáltatásaink között szervezetfejlesztési, vezetőfejlesztési, coaching és készségfejlesztő programok szerepelnek, amelyekkel kis- és középvállalkozásokat, valamint multinacionális vállalatokat támogatunk. Minden együttműködésünket az adott szervezet működéséhez, kultúrájához és aktuális kihívásaihoz igazítjuk, mert hisszük, hogy valódi eredményeket csak személyre szabott megoldásokkal lehet elérni.

Az elmúlt évek során számos vezetővel, szakértővel és csapattal dolgoztunk együtt azon, hogy magabiztosabban kezeljék a változásokat, fejlesszék együttműködésüket és növeljék szervezeti hatékonyságukat. Kiemelt figyelmet fordítunk a modern munkahelyek legfontosabb kihívásaira, legyen szó a hibrid munkavégzésről, a generációk együttműködéséről, a kulturális sokszínűségről vagy az innováció ösztönzéséről.

Módszertanunk a tudományos eredményekre, a nemzetközi tapasztalatokra és a gyakorlati alkalmazhatóságra épül. Nem kész válaszokat kínálunk, hanem olyan szemléletet és eszközöket adunk ügyfeleink kezébe, amelyek segítségével saját, hosszú távon is működő megoldásaikat alakíthatják ki.

Számunkra a fejlődés nem egyszeri projekt, hanem folyamatos tanulási folyamat. Ezért mi magunk is állandóan keressük az új megközelítéseket és lehetőségeket, hogy ügyfeleink számára valódi értéket teremthessünk. Hiszünk abban, hogy a jövő sikeres szervezetei azok lesznek, amelyek képesek tanulni, együttműködni és fejlődni.

Szolgáltatásaink

Szervezetek támogatása

Szervezetek támogatása

Elakadtatok egy fontos szervezeti kérdésben? Úgy érzitek, hogy a csapatok együttműködése, a vezetői működés vagy egy közelgő változás új szemléletet és külső támogatást igényel? A Valueteam szervezetfejlesztési programjai abban segítenek, hogy a szervezetben rejlő erőforrások újra mozgásba lendüljenek. Tapasztalt szakembereink friss nézőpontokkal, személyre szabott módszerekkel és gyakorlatias megoldásokkal támogatják a vezetőket, csapatokat és szervezeteket a fejlődésben, az együttműködés erősítésében és a változások sikeres kezelésében.

Bővebben
Vezetők támogatása

Vezetők támogatása

A vezetői szerep ma összetettebb, mint valaha. Folyamatos változások, új generációk, hibrid munkavégzés, üzleti nyomás és emberi kihívások között kell egyensúlyt teremteni. A Valueteam vezetőfejlesztési programjai abban támogatják a vezetőket, hogy tudatosabban működjenek, eredményesebb kapcsolatokat építsenek, magabiztosabban hozzanak döntéseket, és sikeresen vezessék csapataikat a folyamatosan változó környezetben.

Bővebben
Tehetséges támogatása

Tehetséges támogatása

A tehetségek megtalálása csak az első lépés. Az igazi kihívás az, hogyan tudjuk hosszú távon motiválni, fejleszteni és megtartani őket. A Valueteam olyan személyre szabott fejlesztési programokat kínál, amelyek támogatják a tehetséges munkatársak szakmai és személyes fejlődését, erősítik elköteleződésüket, és hozzájárulnak ahhoz, hogy képességeiket a szervezet sikerének szolgálatába állítsák.

Bővebben
Kollégák támogatása

Kollégák támogatása

A szervezetek sikerének alapja az elkötelezett, motivált és folyamatosan fejlődő munkatársi közösség. Ha a kollégák úgy érzik, hogy figyelnek rájuk, lehetőségük van fejlődni, és értékes tagjai a közösségnek, az nemcsak a teljesítményükben, hanem a szervezeti légkörben is megmutatkozik. Programjainkkal abban támogatjuk a munkatársakat, hogy új lendületet kapjanak, erősítsék kapcsolataikat, fejlesszék készségeiket és örömmel járuljanak hozzá a közös sikerekhez.

Bővebben
További szolgáltatásaink

Erősségeink

Személyre szabott fejlesztési megoldások

Minden programunkat az adott szervezet, vezető vagy csapat valós helyzetére és céljaira építjük, előre gyártott sablonok helyett.

Hiteles szakmai partnerség

Tapasztalatunkat tudományos alapokra és gyakorlati üzleti működésre építjük, így ügyfeleink számára valóban alkalmazható megoldásokat nyújtunk.

Folyamatos megújulás és innováció

Aktívan követjük a vezetés, szervezetfejlesztés és emberi együttműködés legújabb trendjeit és kutatásait, hogy ügyfeleink mindig korszerű támogatást kapjanak.

Bátor párbeszéd a valódi kérdésekről

Olyan témákat is felszínre hozunk, amelyek gyakran kimondatlanul maradnak, mert a tartós fejlődés alapja az őszinte és nyílt kommunikáció.

Munkatársaink

Semperger Attila

tulajdonos, tréner, coach

2009-ben megalapítottam a VALUETEAM-et, ami mára egy szervezetfejlesztők által alkotott közösséggé vált, és egyre szélesebb körben ismert és elismert piaci szereplő.​ Trénerként, szervezetfejlesztőként színes 14 év van a hátam mögött. Bankszakmai oktatóként és trénerként éveken át havi 15-18 képzési nappal működtünk teljesen változatos létszám mellett. Itt tanultam meg igazán előadni és csoportokat kezelni. Később facilitáltam 500 fővel open space-t, részt vettem nemzetközi tréningprogramok fejlesztésében, támogattam 2 éven át egy magyar holding szervezet teljes átalakulását. Összesen több, mint 2000 egyéni és csoportos coaching órat vezettem le coach-ként. Jelenleg egy magyar TOP 100-as nagyvállalatot vezetek, és közben amikor csak alkalmam nyílik fejlesztőként dolgozok, mert imádom.​

Fodor-Maksai Anna

szakmai vezető, pszichológus, szervezetfejlesztő

Pszichológus vagyok, aki javarészt szervezeti környezetben éli meg támogató szerepét. Trénerként, coachként és tanácsadóként dolgozok egyénekkel és csoportokkal annak érdekében, hogy még természetesebben, tudatosabban és rugalmasabban működjenek a legkülünfélébb helyzeteikben. Hiszem, hogy ezáltal egy még emberibb, elfogadóbb és ezzel együtt egészségesebb környezetet teremthetünk a munkában is. Konfrontatív és egyenes vagyok, de ez könnyedséggel és barátságossággal párosul. Munkámban fontos számomra a naprakész és tudományosan megalapozott tudás, ezért folyton fejlesztem magam. Munkámat jelenleg leginkább Gestalt szemlélet határozza meg, ami abban segít, hogy folyton kísérletezzek, és ebben a kísérletezésben támogassam ügyfeleimet is. Hiszem, hogy mindannyiunk képes a változásra, ha megállunk, megteremtjük a fókuszt, és a jelenben kapcsolódunk önmagunkhoz.

Steigerwald Zsuzsi

szervezetfejlesztő, tréner, coach, team coach

Érzékelni a feszült csöndet egy nehéz kérdés után, látni az idővel meglágyuló tekinteteket… ekkor érzem, hogy történik valami fontos, amihez hozzájárulhatok. Közgazdászként végeztem, és azóta szervezetek és emberek fejlesztésével foglalkozom. Vállalati HR oldalon támogattam üzleti területeket, HR tanácsadó voltam egy nemzetközi tanácsadó cégnél, majd belső szervezetfejlesztőként alkottam stratégiát, fejlesztettem folyamatokat, és tartottam programokat egy telekommunikációs vállalatnál. Szeretek strukturálni, összefüggéseket találni, új tudást keresni. Fontos számomra a keretezés, a folyamatos reflektálás. Nyugodtságot, elfogadást hozok, konfrontálok. A fejlesztői munkámat a Gestalt szemlélet alapozza meg. Célom, hogy növeljem ügyfeleim tudatosságát érzéseik, gondolataik, motivációjuk kapcsán, így erősítsék a saját magukért vállalt felelősségüket.

Kayser Ágota

tréner, coach, szervezeti tanácsadó

Több szektorban számos multinacionális és hazai vállalatnál dolgoztam vezetőként, sales támogatóként, belső trénerként és coachként. Tapasztalataim alapján hiszem, hogy minden helyzet más. Értéknek tekintem a megfelelő diagnózist, a valódi megoldások keresését és a legjobb támogatási folyamat kiválasztását; melyek megalapozzák a felismerésekhez, változásokhoz vezető utat. Abban támogatom ügyfeleimet, hogy elérjék egyéni és szervezeti céljaikat, a kihívásaikra találjanak új/jobb megoldásokat; építve a meglévő erősségekre, tudásra, tapasztalatra. Mérnök és közgazdász végzettségem mellett a szervezetfejlesztés számomra valódi hivatás. PCC coachként, team coachként a magas színvonal és a folyamatos szakmai fejlődés mellett köteleztem el magam. Mindent megteszek azért, hogy biztosítsam az empatikus, támogató légkört, melyben felvállalhatók akár nehéz dilemmák, valódi érzések.

Szebellédi-Szabó Zsuzsa

szervezetfejlesztő tréner, tanácsadó, pszichológus

Pszichológusként rendkívül fontos számomra az egyéni jóllét, hiszen akkor tudunk közösségekben és a munkahelyünkön jól funkcionálni, ha először önmagunkon dolgozunk. Vezetőként is akkor tudunk ügyesen jelen lenni a kollégáinkkal, ha megmunkáljuk az ezzel kapcsolatos személyes kompetenciáinkat. Szervezetfejlesztőként szívesen nyújtok segítséget, akár kultúrafejlesztésről vagy kisebb csoportdinamikai elakadásról van szó.

Munkám során az önreflexió és a tudatos jelenlét eszközeivel arra fektetem a hangsúlyt, hogy bármilyen külső (munkahelyi, globális) vagy belső, érzelmi nehézséggel kerüljünk is szembe, megtanuljunk rugalmasan állni érzéseinkhez, gondolatainkhoz, hogy az adott szituációban a számunkra valóban fontos értékek mentén tudjunk dönteni, elkötelezni figyelmünket, jelenlétünket.


Martin Hajdu György

tréner, coach, szupervízor, szervezeti tanácsadó

Pénzügytanból doktoráltam, és 14 évet dolgoztam bankárként. Idővel rájöttem, hogy a stratégiai-pénzügyi problémák helyett inkább a mögöttük zajló emberi és szervezeti elakadások és a belőlük fakadó fejlődési lehetőségek izgatnak igazán. Pályát váltottam, és diplomás szervezetfejlesztő szupervízorként, PCC coachként, végzett team coachként a pszichológiát és üzleti tudást egyesítem holisztikus szemlélettel emberek, csapatok és szervezetek fejlesztésében - több, mint 4.000 órányi tapasztalattal a hátam mögött. Meggyőződésem, hogy minden probléma forrása és egyben megoldása is az azt hordozó egyénben, csapatban, közösségben rejlik. Ezek felszínre hozása érdekében kombinálom a szupervíziós megközelítést a megoldásközpontú és az akciótanulási módszertannal, miközben legfontosabb eszközöm a jelenlét: azzal dolgozni, ami feltárul. Személyes miértem: „Embereket kapcsolok össze önmagukkal és egymással.”

Illyés Kata

mediátor, tréner és coach

Hiszem, hogy minden változás jó, mert lehetőséget ad a fejlődésre. Életünk során találkozunk helyzetekkel, melyeket külső támogatás nélkül megoldunk. Vannak azonban esetek, amelyek nagyobb fejtörést okoznak. Abban támogatom az ügyfeleket, hogy szakmai eszköztáram segítségével megtalálják azt az utat, amely az adott helyzetben nekik a legmegfelelőbb. Ezáltal fejlődjenek, ismerjék meg jobban magukat és a környezetüket. Azonosítsák, mi az, amire szükségük és hatásuk van. Tapasztaltam, hogy ezzel a megközelítéssel az élet több területén hatásos eredményt lehet elérni. Fizika tanárként kezdtem pályafutásomat, amit banki tréneri, majd banki képzési és fejlesztési vezetői szerep követett. Szívesen dolgozom egyénekkel, csoportokkal, kis-, közép- és nagyvállalatokkal.

Mezőffy Bálint

fejlesztő tréner, coach

Pszichológus végzettségű coachként és trénerként hiszem, hogy igazi változást csak önmagunk megismerésén és tudatos megváltoztatásán keresztül érhetünk el. Ez a cél lebeg ma is a szemem előtt, amikor nagyvállalatok vezetőivel dolgozom egyéni vagy csoportos folyamatokban, és akkor is, ha csak egy kollégám kéri a segítségemet szakmai vagy magánéleti elakadásában. A munkámban szeretek élni a valódi odafigyelés és empátia eszközeivel, klienseimmel pedig a feltétlen elfogadásra alapuló összekapcsolódásra törekszem. Munkámat alapos felkészülés, rendszerben gondolkodás, a tudományos szemlélet iránti elkötelezettség és a különböző fejlesztési módszerekben való rugalmas jártasság jellemzi.

Beke Dorka

szervezetfejlesztő szupervízor, coach, tréner, mediátor

A pályám első 10 évében több különféle szervezet létrehozásában vettem részt, magam is évekig vezettem intézményt és csapatot. 15 éve foglalkozom szervezetek, teamek és tagjaik fejlesztésével. A szervezeti és egyéni igényekhez szabva coaching, team coaching, tréning, szupervízió, mediáció vagy képzés formájában. Az elmúlt években képzőként és szupervízorként vettem részt coach és team coach képzésekben, jelenleg a Metropolitan Egyetemen is tanítok. Azt tapasztalom, hogy mindenkiben-, egyénben, csapatban, szervezetben - megvan az a belső erő, ami a nehézségek leküzdéséhez, a változáshoz és így a fejlődéshez kell, viszont sokszor ez az erőforrás csak a mélyen szunnyad vagy a problémák és kihívások megnehezítik, hogy tényleg használni tudjuk. Az a célom, hogy ezt a belső erőt segítsek megtalálni és mozgásba hozni. Arra törekszem, hogy tudással, tapasztalattal, őszinte kíváncsisággal, elfogadással, kreativitással, meglepetésekkel és biztonsággal, valamint komolysággal, játékkal és humorral támogassam mások valóságának, működésének feltárását és így valami újnak a megszületését.

Wagner János

tréner, mediátor, fejlesztő szakember

Empírikus szociológusként kezdtem szakmai karrierutamat, de érdeklődésem hamar a közvetlen terepmunka felé fordult, melynek fókuszában a közösségek és intézmények külső-belső együttműködésének kialakítása, támogatása áll. Szervezetfejlesztőként mindig arra törekszem, hogy a közösségekben, csapatokban rejlő lehetőségekre építve, az együttműködések támogatásán keresztül, a csapat közösen érje el a kívánt változást és hatékonyságot. E változás központi eleme a nyílt, az érdekek és szükségletek mentén zajló partneri kommunikáció kialakítása. Mediátorként szerzett tapasztalataim alapján a konfliktusra, mint lehetőségre, a fejlődés, átalakulás motorjára tekintek, munkámmal ezen az úton igyekszem kísérni a csapatokat. Az együttműködéshez, változáshoz szükséges erő az emberekben, csapatokban rejlik. Az én munkám akkor sikeres, ha ezt az erőt tudom mozgósítani, támogatni a célok elérése érdekében.

Jankovics Petra

szervezetfejlesztési és HR tanácsadó

Közgazdász végzettséget követően több mint 15 éves szervezetfejlesztői, vezetői tapasztalattal rendelkezem, főként közép- és nagyvállalati, multinacionális cégeknél. Ebből 9 évet dolgoztam kisebb-nagyobb megszakításokkal a telekommunikációs iparágban, majd 4-et HR igazgatóként a filmiparban.

2023-ban csatlakoztam a Valueteam csapatához, ahol szervezetfejlesztési, kultúraváltási projekteket támogatok, valamint a KKV üzletágban töltök be HR tanácsadói szerepet.


Nagy István Ferenc

szervezetfejlesztő, tanácsadó, tréner

Az államigazgatás különböző feladatköreiben és szintjein eltöltött évtizedek után OD tanácsadói pályára léptem. Az ehhez szükséges tudást belső tréneri, majd képzési vezetői működésem során gyűjtöttem, és nyíltpiaci képzéseken aktualizáltam. Szakmai utam tehát két szakaszra bontható, de egy irányba tart. Emberekkel dolgozom, hogy személyes fejlődésüket támogatva a saját és a szervezetük sikerét szolgáljam.

Erősségem a rendszerszemléletű gondolkodás. Szervezetfejlesztőként komplex rendszerekben gondolkodom, ok-okozati viszonyokat keresek. A felszín nagyon kevéssé köti le a figyelmemet, a mélységek feltárása, a gyökérokok kutatása hoz lázba.

Ösztönös és kreatív vagyok. Trénerként különösen kedvelem a nagyívű szituációs gyakorlatok szervezését, irányítását és elemzését, valamint az outdoor programokat. Különleges és mély tudással rendelkezem a kommunikáció néhány részterületével kapcsolatban. Ezek a nehéz tárgyalásokra történő felkészülés, valamint a manipuláció és a megtévesztés felismerése és etikus alkalmazása.


Andorka Anikó

szervezetfejlesztési tanácsadó

Közgazdász végzettséggel, HR és marketing vezetői, fejlesztési vezetői, KKV stratégiai és operatív menedzsment tapasztalatokkal rendelkezem. A nagy szervezetek sajátosságai mellett jól ismerem a kis- és középvállalkozások kihívásait. 15 éves vezetői működésem során dolgoztam a szolgáltatás, kereskedelem, termelés, gyártás területein, kis- és középvállalkozásokban és 700 fős szervezetben egyaránt. Foglalkoztam többek között ügyfélkiszolgálás fejlesztésével, vállalati kommunikációval, munkatársak képzésével, belső folyamatszabályozással, technológiai fejlesztésekkel, szoftverbevezetéssel. Hiszek abban, hogy iparágtól és cégmérettől függetlenül az üzleti célok eléréséhez, a fenntartható működéshez elengedhetetlenek a világra nyitott, a munkatársakkal törődő vezetők, a vállalati kultúra és belső kommunikáció tudatos formálása, a minőségi ügyfélkapcsolatok, a belső folyamatok rendszeres felülvizsgálata, és hogy mindig tegyük fel magunknak a kérdést, hogyan csinálhatjuk még jobban?

Oltyán Kristóf

junior tanácsadó

2023-ban csatlakoztam a VALUETEAM-hez junior tanácsadóként, emellett a Corvinus egyetemen ösztöndíjas hallgatóként tanulok. Sikerült bejutnom a HR specializációra, ami lehetővé teszi, hogy mélyebben foglalkozzak az emberi viselkedés és csoportdinamika kutatásával. Emellett HÖK alelnökként szolgálok, ahol egy 120 fős 18-21 évesekből álló szervezet vezetése a feladatom.

Mindig is érdekelt a csoportok és egyének viselkedése és magatartása, illetve az, hogy hogyan működünk együtt, mi motivál minket, és hogyan fejlődhetünk. A megfelelő kérdések megtalálása és a tudás megszerzése mindig is hajtott, és örömmel fedezem fel az emberi psziché mélységeit. Az alázatos hozzáállásom és a kíváncsiságom mindig inspirál, hogy tanuljak és fejlődjek. Lelkes és nyitott személy vagyok, és hiszem, hogy az emberek és a közösségek lelkére odafigyelni elsődleges. Meggyőződésem, hogy mindenkinek, legyen az egyén, csapat vagy közösség, saját lelke van, amivel törődni és gondoskodni kell. Ez a filozófia vezérli minden cselekedetemet és munkámat.

Az életet tudatosan élem, és boldoggá tesz, ha kérdések feltételével segíthetek másoknak, és tudást adhatok át. Nincs hasonló érzés ahhoz, amikor valaki egy új szemszögből, megközelítésből tekint egy nehezebb témára, és meglátja a benne rejlő lehetőségeket. Hiszem, hogy a felelősségteljes, nyugodt, türelmes és figyelmes hozzáállásom kulcsfontosságú a sikeres együttműködéshez és a személyes fejlődésemhez.


Partnerek

A térkép a CTRL + görgetés használatával nagyítható.

Ügyfél vélemények

„A VALUETEAM által tartott vezetői és értékesítési tréningek nagymértékben járultak hozzá az értékesítési szemlélet, továbbá a fiókvezetőink vezetői szerepkörben történő működésének meghonosításához és megerősítéséhez a hálózatunkban. Óriási előny volt a programoknál, hogy előzetesen minden tréner kollégájuk meg akarta érteni és tanulni ennek a speciális üzletágnak a működését, nehézségeit és lehetőségeit. Ezeket a tapasztalatokat pedig be is építették a tréningekbe. Az együttműködésünket hosszú távon tervezzük Velük.”

Dandé Imréné- Korábbi zálogüzletág igazgató, BÁV Zrt

„Azt szeretem bennük, hogy a megoldásaikat mindig nekünk találják ki, nem konvencionálisak, nem konzervatívak. Szeretem, hogy a programuk sikere a szervezetben mindig megemel minket is, értékesebbé teszi a szervezet számára a munkánkat. Emellett univerzálisan bevethetőek: szó értenek a menedzsmenttel, és a fizikaiak fejlesztésében is kiváló partnerek. Jó szívvel ajánlom őket!”

Soós Edit - HR igazgató,Plasma Center

"VALUETEAM-el együtt dolgozni nekünk egyet jelent a magas minőséggel, a profizmussal, a hitelességgel, a hosszú távú hatással, a nagy betűs ÉLMÉNNYEL! A trénereket jellemzi az egyediség, a rugalmasság, az érdeklődés, az eredmény központúság, a megújulás, a gyakorlatiaság, a naprakészség, a dinamikusság. Valamennyi tréningen ezen felül nagyon jól szórakoztunk, fáradság nélkül. Őszinte szívvel ajánljuk őket mindenkinek!"

Maller Helga – régióvezető, Erste Bank

"Első közös tréningünkre azzal a kifejezett céllal érkeztünk, hogy a munkánk sokrétű kihívásaira megoldásokat találjunk, az erősségeinket tudatosítsuk és egymást jobban megismerjük. Elvárások mellett, félelmeink is voltak. Két nap után motiváltan, elégedetten, élményekkel gazdagon tértünk haza, sok tapasztalatot és kézzel fogható ötletet hoztunk magunkkal. A trénert egészen a csapat részének éreztük, velünk gondolkodott és megfelelő érzékkel irányította az eseményeket. Úgy gazdagodott a tudásunk, hogy közben élveztük is az eltöltött időt. Egyszóval: a tréning felülmúlta várakozásainkat."

Dr. Lorbert Zsuzsanna – főosztályvezető, Artisjus

"Azért szeretünk a VALUETEAM csapatával dolgozni, mert meg szeretnék ismerni a cégünkben dolgozók személyiségét és problémáit azért, hogy ezek megoldásával az egész szervezet működésén segíteni tudjanak. Teljesen egyedi, közvetlen hozzáállásuknak köszönhetően, munkatársaink igazán őszintén mernek beszélni velük, ami nagyon meggyorsítja a fejlődésünket."

Deli Zoltán, Hencz Péter – ügyvezetők, Hunland Trans

Blog

A konfliktus ára: miért kerül többe a békétlenség, mint a megoldás?
A konfliktus ára: miért kerül többe a békétlenség, mint a megoldás?

A munkahelyi konfliktusok nem tűnnek el maguktól. A megoldatlan feszültségek hatással vannak a teljesítményre, a csapatmunkára, a vezetői döntésekre és a magánéletre is. Ismerd meg, hogyan segíthet a mediáció a valódi problémák feltárásában és a tartós megoldások kialakításában.

Tovább olvasok
Munkahelyi bizalom: a csapatok rejtett teljesítményforrása
Munkahelyi bizalom: a csapatok rejtett teljesítményforrása

A bizalom nem „puha” tényező, hanem az eredményes együttműködés egyik legerősebb mozgatórugója. Megmutatjuk, hogyan hat a bizalom a teljesítményre, a csapatkohézióra és a szervezeti kultúrára, valamint mit tehetnek a vezetők a tudatos építéséért.

Tovább olvasok
Empátia a munkahelyen: a teljesítmény egyik leginkább alulértékelt hajtóereje
Empátia a munkahelyen: a teljesítmény egyik leginkább alulértékelt hajtóereje

Sokan úgy gondolják, hogy a munkahelyen kizárólag az eredmények számítanak, az érzelmeknek pedig nincs helyük az üzleti döntésekben. A valóság azonban az, hogy a bizalom, az empátia és az érzelmi intelligencia közvetlen hatással van a teljesítményre, az együttműködésre és a munkatársak elkötelezettségére. De mit jelent valójában empatikus vezetőnek lenni, és hogyan fejleszthető ez a képesség?

Tovább olvasok
A szervezet legnagyobb tudásvesztesége nem a fluktuáció – hanem a meg nem osztott tapasztalat
A szervezet legnagyobb tudásvesztesége nem a fluktuáció – hanem a meg nem osztott tapasztalat

A legtöbb vállalatnál rengeteg tudás rejtőzik az emberek fejében, amely soha nem jut el másokhoz. Pedig a tudásmegosztás nemcsak a fejlődést gyorsítja, hanem erősíti az együttműködést, a bizalmat és a munkatársak elköteleződését is.

Tovább olvasok
További cikkek

Kapcsolat

Címünk: 1126 Budapest, Királyhágó tér 6-7. 6. em. 111. ajtó

Telefon: +36202519582 E-mail: nikolett.marko@valueteam.hu